Jeremiás 2
1 Majd Szóla az Úr nékem, Mondván:
2 Menj el, és Kiálts Jeruzsálem füleibe, Mondván: Ezt mondja az Úr: Emlékezem Reád, gyermekkorod Ragaszkodására, Mátkaságod szeretetére, a mikor követtél engem a Pusztában, a még be nem vetett földön.
3 Szent volt Izráel az Úrnak, az õ termésének zsengéje; a kik emésztik vala õt, mind vétkeznek vala, veszedelem Támada Rájok, azt mondja az Úr.
4 Halljátok meg az Úr Szavát, Jákób Háza és Izráel Házának minden nemzetsége.
5 Így Szól az Úr: Micsoda Hamisságot Találtak bennem a ti Atyáitok, hogy elidegenedtek tõlem, és Hiábavalóság Után Jártak, és Hiábavalókká lettek?
6 Még csak azt sem Mondták: Hol van az Úr, a ki felhozott minket Égyiptom földérõl, a ki vezérelt minket a Pusztában, a kietlen és Járatlan földön, a Szomjúságnak és a Halál árnyékának földén, a melyen nem vonult át ember, és a hol Halandó nem lakott?
7 És bevittelek titeket a bõség földébe, hogy annak gyümölcseivel és javaival éljetek; és bementetek, és megfertõztettétek az én földemet, és az én örökségemet útálatossá tevétek.
8 A papok nem Mondták: Hol van az Úr? A törvény Magyarázói nem ismertek engem, és a Pásztorok hûtelenekké lettek Hozzám, a Próféták pedig a Baál által Prófétáltak, és azok Után Jártak, a kik tehetetlenek.
9 Azért még perbe Szállok veletek, mondja az Úr, és perelni fogok a ti fiaitok fiaival is!
10 Menjetek csak át a Kittim szigeteire, és Lássátok meg; és küldjetek Kédárba is és szorgalmasan Vizsgálódjatok, és Lássátok meg, ha volt-é ott ehhez Hasonló?
11 Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az õ dicsõségét tehetetlenséggel!
12 Álmélkodjatok ezen, oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr.
13 Mert kettõs Gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élõ vizek Forrását, hogy Kútakat ássanak magoknak; és repedezett Kútakat ástak, a melyek nem Tartják a vizet.
14 Szolga-é Izráel, avagy otthon szülött-é õ? Miért lett Prédává?
15 Oroszlánok Ordítanak Reá, megeresztik hangjokat, és Sivataggá teszik földjét; Városai szétromboltatnak, lakatlanok.
16 Nóf és Tahpan fiai is betörik Koponyádat.
17 Vajjon nem te szerezted-é ezt magadnak? Elhagytad az Urat, a te Istenedet, a mikor vezérelt téged az úton!
18 Most is mi dolgod van néked Égyiptom útjával? Hogy Nilus-vizet Igyál? Vagy mi dolgod van néked Assúr útjával? Hogy a folyam vizét igyad?
19 A magad Gonoszsága Fenyít meg téged, és a te Elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg Hát és Lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura.
20 Bizony Régóta széttörtem a te Igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt Bujkálsz vala te, mint egy Parázna.
21 Pedig én úgy Plántállak vala el téged, mint nemes szõlõvesszõt, mindenestõl hûséges magot: Mimódon Változtál Hát nékem idegen szõlõtõnek Fattyú Hajtásává?
22 Még ha Lúgban Mosakodnál is, vagy szappanodat Megsokasítanád is, feljegyezve marad a te álnokságod elõttem, mondja az Úr Isten.
23 Mimódon Mondhatnád: Nem Undokíttattam meg, nem Jártam a Baálok útán?! Lásd meg a te útadat a völgyben, ismerd meg csak: mit cselekedtél! Gyorslábú kancza-teve, a mely ide-oda futkos útain.
24 Pusztához szokott nõstény Vadszamár, a mely érzékiségének Kivánságában levegõ Után kapkod. Gerjedelmét kicsoda Csillapíthatja le? Senki ne Fáraszsza Magát, a ki ezt keresi, Megtalálja ezt a maga Hónapjában.
25 Tartóztasd meg Lábadat a Mezítelenségtõl, és torkodat a Szomjúságtól! És te azt mondod: Hiába, nem lehet! mert idegeneket szeretek, és Utánok Járok.
26 A miképen megszégyenül a tolvaj, ha Rajtakapják, akképen szégyenül meg Izráel Háza: õ maga, az õ Királyai, fejedelmei, papjai és Prófétái,
27 A kik azt Mondják a Fának: Te vagy az én Atyám! a kõnek pedig: Te szûltél engem! Bizony Háttal fordulnak felém és nem arczczal, de Nyomorúságuk idején azt Mondják majd: Kelj föl és Szabadíts meg minket!
28 De hol vannak a te isteneid, a melyeket magadnak Készítél? Keljenek fel, ha Megszabadíthatnak téged a te Nyomorúságod idején; hiszen annyi istened volt, oh Júda, a Hány Városod!
29 Miért perlekedtek velem? Mindnyájan hûtelenekké lettetek Hozzám, mondja az Úr.
30 Hiába ostoroztam fiaitokat, a Fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette Prófétáitokat, mint Pusztító Oroszlán.
31 Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr Dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé Hozzád!
32 Vajjon elfelejtkezik-é a Lány az õ ékszereirõl; a menyasszony az õ Nyaklánczairól? Az én népem pedig Számtalan napokon elfelejtett engem!
33 Mit Szépíted a te útadat, hogy te szeretetet keresel; holott még a gonoszokat is Tanítod a te útaidra!
34 Még Ruháid szélén is Található szegény, ártatlan emberek vére, nem azért, hogy betörésen kaptad õket, hanem mindamazokért!
35 És azt mondod: Bizonyára ártatlan vagyok, hiszen elfordult tõlem az õ haragja! Ímé, én törvénybe Szállok veled, mivelhogy azt mondod: Nem vétkeztem!
36 Mit futkosol oly igen, Változtatván útadat? Égyiptom miatt is megszégyenülsz, a mint megszégyenültél Assúr miatt.
37 Még ettõl is elszakadsz s kezeidet fejedre kulcsolod, mert útálja az Úr a te bizodalmasaidat, és nem leszel velök szerencsés.