Zsoltárok 17

1  Dávid Imádsága. Hallgasd meg, Uram, az Igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél Imádságomra, mely nem jõ Csalárd Ajakról.

2  A te Orczádtól jõjön ki ítéletem, a te szemeid hadd Lássanak igazat.

3  Megpróbáltad az én Szívemet, Meglátogattál éjjel; Próbáltál engem, nem Találtál semmi rosszat; ha Tán gondoltam is, nem jött ki a Számon.

4  Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével Vigyáztam az erõszakosnak ösvényeire.

5  Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak Lábaim.

6  Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd Hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.

7  Mutasd meg Csudálatosan a te kegyelmedet, a ki Megszabadítod jobboddal a te benned Bízókat a Támadóktól.

8  Tarts meg engemet, mint szemed fényét; Szárnyaid árnyékába rejts el engemet

9  A gonoszok elõl, a kik Pusztítanak engem; ellenségeim elõl, a kik lelkendezve vesznek körûl engem.

10  Megkövéredett Szívöket Elzárták, Szájokkal kevélyen Szólanak.

11  Körûlvettek most minket mentünkben; szemeiket Ránk szegzik, hogy földre Terítsenek.

12  Hasonlók az Oroszlánhoz, a mely Zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülõ Oroszlánkölyökhöz.

13  Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, Terítsd le õt, Szabadítsd meg lelkemet a Gonosztól fegyvereddel;

14  Az emberektõl, oh Uram, kezeddel, a Világ embereitõl! Az õ Osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bõvölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre Hagyják.

15  Én Igazságban nézem a te Orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midõn felserkenek.