Zsoltárok 139
1 Az éneklõmesternek, Dávid Zsoltára. Uram, Megvizsgáltál engem, és ismersz.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat Jól tudod.
4 Mikor még nyelvemen sincs a Szó, Immár egészen érted azt, Uram!
5 Elõl és Hátul Körûlzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6 Csodálatos elõttem e Tudás, Magasságos, nem érthetem azt.
7 Hová menjek a te lelked elõl, és a te Orczád elõl Hová fussak?
8 Ha a mennybe Hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
9 Ha a hajnal Szárnyaira kelnék, és a tenger Túlsó szélére Szállanék:
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11 Ha azt mondom: A sötétség biztosan Elborít engem és a Világosság körülöttem éjszaka lesz,
12 A sötétség nem Borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a Világosság.
13 Bizony te alkottad veséimet, te Takargattál engem Anyám méhében.
14 Magasztallak, hogy Csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és Jól tudja ezt az én lelkem.
15 Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban Formáltattam és Idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken Formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közûlök.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak Summája!
18 Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!
20 A kik Gonoszúl Szólnak felõled, és nevedet Hiába veszik fel, a te ellenségeid.
21 Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened Lázadókat ne útáljam-é?
22 Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg Szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
24 És Lásd meg, ha van-e Nálam a Gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!