Lukács 15
1 Közelgetnek vala pedig õ Hozzá a Vámszedõk és a bûnösök mind, hogy Hallgassák õt.
2 És Zúgolódának a farizeusok és az írástudók, Mondván: Ez bûnösöket fogad Magához, és velök együtt eszik.
3 Õ pedig ezt a Példázatot beszélé nékik, Mondván:
4 Melyik ember az közûletek, a kinek ha Száz juha van, és egyet azok közûl elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a Pusztában, és nem megy az elveszett Után, Mígnem Megtalálja azt?
5 És ha Megtalálta, felveti az õ Vállára, örülvén.
6 És haza menvén, Egybehívja Barátait és szomszédait, Mondván nékik: örvendezzetek én velem, mert Megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala.
7 Mondom néktek, hogy ily Módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérõ bûnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre.
8 Avagy ha valamely asszonynak Tíz Drakhmája van, és egy Drakhmát elveszt, nem Gyújt-é Gyertyát, és nem sepri-é ki a Házat, és nem keresi-é gondosan, Mígnem Megtalálja?
9 És ha Megtalálta, Egybehívja az õ Asszonybarátait és szomszédait, Mondván: örüljetek én velem, mert Megtaláltam a Drakhmát, melyet elvesztettem vala!
10 Ezenképen mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak Színe elõtt egy bûnös ember megtérésén.
11 Monda pedig: Egy embernek vala két fia;
12 És monda az ifjabbik az õ Atyjának: Atyám, add ki a Vagyonból Rám esõ részt! És az Megosztá köztök a vagyont.
13 Nem sok nap mulva Aztán a kisebbik Fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott Eltékozlá Vagyonát, mivelhogy Dobzódva élt.
14 Minekutána pedig mindent elköltött, Támada nagy éhség azon a vidéken, és õ kezde szükséget Látni.
15 Akkor elmenvén, Hozzá szegõdék annak a vidéknek egyik Polgárához; és az elküldé õt az õ mezeire Disznókat legeltetni.
16 És Kívánja vala megtölteni az õ Gyomrát azzal a moslékkal, a mit a Disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
17 Mikor Aztán Magába Szállt, monda: Az én Atyámnak mily sok bérese bõvölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
18 Fölkelvén elmegyek az én Atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
19 És nem vagyok Immár Méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem Olyanná, mint a te béreseid közûl egy!
20 És felkelvén, elméne az õ Atyjához. Mikor pedig még Távol volt, Meglátá õt az õ atyja, és megesék rajta a Szíve, és oda Futván, a Nyakába esék, és Megcsókolgatá õt.
21 És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok Immár Méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!
22 Az atyja pedig monda az õ Szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb Ruháit, és Adjátok fel Rá; és Húzzatok gyûrût a kezére, és sarut a Lábaira!
23 És Elõhozván a Hízott tulkot, Vágjátok le, és együnk és Vígadjunk.
24 Mert ez az én fiam meghalt, és Feltámadott; elveszett, és Megtaláltatott. Kezdének azért Vígadni.
25 Az õ nagyobbik fia pedig a mezõn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a Házhoz, Hallá a zenét és Tánczot.
26 És Elõszólítván egyet a Szolgák közûl, Megtudakozá, mi dolog az?
27 Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és Atyád Levágatá a Hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte õt vissza.
28 Erre õ megharaguvék, és nem akara bemenni. Az õ atyja Annakokáért kimenvén, kérlelé õt.
29 Õ pedig felelvén, monda Atyjának: Ímé ennyi esztendõtõl fogva Szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem Hágtam: és nékem soha nem Adtál egy kecskefiat, hogy az én Barátaimmal Vígadjak.
30 Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki Paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, Levágattad néki a Hízott tulkot.
31 Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!
32 Vígadnod és örülnöd kellene Hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és Feltámadott; és elveszett, és Megtaláltatott.