Jónás 2
1 (2:2) És könyörge Jónás az Úrnak, az õ Istenének a halnak Gyomrából.
2 (2:3) És Mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz Kiálték és meghallgata engem; a Seol Torkából sikolték és Meghallád az én Szómat.
3 (2:4) Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körûlfogott engem a Víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!
4 (2:5) És én Mondám: Elvettettem a te szemeid elõl; vajha Láthatnám még szentséged Templomát!
5 (2:6) Körûlvettek engem a vizek lelkemig, mély ár Kerített be engem, Hinár szövõdött fejemre.
6 (2:7) A hegyek Alapjáig sülyedtem Alá; Bezáródtak a föld Závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted életemet a Mulásból, oh Uram, Istenem!
7 (2:8) Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te Hozzád, a te szentséged Templomába.
8 (2:9) A kik Hiú Bálványokra ügyelnek, Elhagyják Boldogságukat;
9 (2:10) De én Hálaadó Szóval áldozom néked; megadom a mit fogadtam. Az Úré a Szabadítás.
10 (2:11) És Szóla az Úr a halnak, és kiveté a Jónást a Szárazra.