Jób 17

1  (16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, Vár Rám a Sír.

2  (17:1) Még mindig Csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ Patvarkodásuk között virraszt.

3  (17:2) Kezest Magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?

4  (17:3) Minthogy az õ Szívöket Elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket.

5  (17:4) A ki Prédává juttatja Barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

6  (17:5) Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.

7  (17:6) A Bosszúság miatt szemem Elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

8  (17:7) Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a Képmutató ellen Támad.

9  (17:8) Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz.

10  (17:9) Nosza Hát, térjetek ide Mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem Találok bölcset köztetek.

11  (17:10) Napjaim Elmulának, Szívemnek kincsei: terveim Meghiusulának.

12  (17:11) Az Éjszakát Nappallá Változtatják, és a Világosság csakhamar sötétséggé lesz.

13  (17:12) Ha reménykedem is, a Sír Már az én Házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

14  (17:13) A Sírnak mondom: Te vagy az én Atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én Anyám és néném.

15  (17:14) Hol Tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?

16  (17:15) Leszáll az majd a Sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.