Prédikátor 2
1 (2:2) Mondék az én Szívemben: no, Megpróbállak téged a Vígan Való Lakásban, hogy Lásd meg, mi a Jó! És ímé, az is Hiábavalóság!
2 (2:3) A nevetésrõl azt mondom: Bolondság! a Vígasságról pedig: mit Használ az?
3 (2:4) Elvégezém az én Szívemben, hogy boritalra adom magamat, (pedig Szívem a bölcseséget követé) és elõveszem ezt a Bolondságot, Mígnem Meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna Jó, a mit cselekedjenek az ég alatt, az õ életök napjainak Száma szerint.
4 (2:5) Felette nagy dolgokat cselekedtem; Építék magamnak Házakat; ülteték magamnak szõlõket.
5 (2:6) Csinálék magamnak kerteket és ékességre Való kerteket, és ülteték beléjök mindenféle gyümölcstermõ Fákat.
6 (2:7) Csinálék magamnak Víztartó tavakat, hogy Azokból öntözzem a Fáknak Sarjadó erdejét.
7 (2:8) Szerzék Szolgákat és Szolgálókat, Házamnál nevekedett Szolgáim is voltak nékem; öreg és Apró barmoknak Nyájaival is többel Bírtam Mindazoknál, a kik voltak én elõttem Jeruzsálemben.
8 (2:9) Gyûjték magamnak ezüstöt és aranyat is, és Királyok Drágaságait és Tartományokat; szerzék magamnak éneklõ férfiakat és éneklõ asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörûségit, asszonyt és asszonyokat.
9 (2:10) És Nagygyá levék és megnevekedém mindazok felett, a kik elõttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcseségem is helyén volt.
10 (2:11) Valamit Kivánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam Azoktól, meg sem Tartóztattam az én Szívemet semmi Vígasságtól, hanem az én Szívem örvendezett minden én Munkámmal gyûjtött Jókban; mivelhogy ez volt az én részem minden én Munkáimból.
11 (2:12) És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én Munkámra, mit Fáradsággal végeztem vala: és ímé, az mind Hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!
12 (2:13) Azért fordulék én, hogy Lássak bölcseséget és Bolondságot és esztelenséget, az az hogy mit cselekesznek az emberek, a kik a Király Után következnek: azt, a mit régen cselekedtek.
13 (2:14) És Látám, hogy hasznosb a bölcseség a Bolondságnál, miképen hasznosb a Világosság a setétségnél.
14 (2:15) A bölcsnek szemei vannak a fejében; a bolond pedig setétben Jár; de ugyan én megismerém, hogy ugyanazon egy végök lesz mindezeknek.
15 (2:16) Annakokáért Mondám az én elmémben: a bolondnak állapotja szerint lesz az én állapotom is, miért valék Tehát én is bölcsebb? és mondék az én elmémben: ez is Hiábavalóság!
16 (2:17) Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendõ idõkben Már mind elfelejtetnek: és miképen meghal a bölcs, azonképen meghal a bolond is.
17 (2:18) Azért gyûlöltem az életet; mert gonosznak Látszék nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez Hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
18 (2:19) Gyûlöltem én minden Munkámat is, melyet Munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, a ki én Utánam lesz.
19 (2:20) És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és mégis uralkodik minden Munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is Hiábavalóság!
20 (2:21) Annakokáért elfordulék én, Megfogván reménységtõl az én Szívemet minden Munkám felõl, melylyel Munkálódtam a nap alatt.
21 (2:22) Mert van oly ember, a kinek Munkája elvégeztetett bölcseséggel, Tudománynyal és Jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségûl, a ki abban semmit sem Munkálódott. Ez is Hiábavalóság és nagy gonosz!
22 (2:23) Mert micsoda marad meg az embernek minden õ Munkájából és elméjének nyughatatlan Fáradozásából, melylyel õ Munkálkodott a nap alatt?
23 (2:24) Holott minden napja Bánat, és Búsulás az õ Foglalatossága, még éjjel is nem nyugodt az õ elméje. Ez is Hiábavalóság!
24 (2:25) Nincsen csak e Jó is az embernek Hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az õ Szíve lakozzék gyönyörûséggel az õ Munkájából; ezt is Láttam én, hogy az Istennek kezében van.
25 (2:26) Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörûségére rajtam kivûl?
26 (2:27) Mert az embernek, a ki Jó az õ szemei elõtt, adott Isten bölcseséget és Tudományt és örömöt; a bûnösnek pedig adott Foglalatosságot az egybegyûjtésre és az Egybehordásra, hogy adja annak, a ki Jó az Isten elõtt. Ez is Hiábavalóság és az elmének gyötrelme!