2 Sámuel 16
1 Mikor pedig Dávid egy kevéssé Alább ment a hegy tetejérõl, eleibe jöve Siba, a Mefibóset Szolgája, két megnyergelt Szamárral, melyeken Kétszáz kenyér és Száz kötés Aszúszõlõ és Száz Csomó füge és egy tömlõ bor vala.
2 És monda a Király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a Király Háznépéé legyenek, hogy rajtok Járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a Szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, a ki Megfárad a Pusztában.
3 És monda a Király: Hol van most a te uradnak fia? Felele Siba a Királynak: Ímé Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja ma nékem Izráel Háznépe az én Atyámnak Országát.
4 És monda a Király Sibának: Ímé minden a tied legyen, valamije volt Mefibósetnek. Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet Találnék elõtted, óh uram Király!
5 Elméne Azután Dávid Király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségébõl Való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala õket.
6 És kõvel Hajigálá Dávidot és Dávid Királynak minden Szolgáit, Jóllehet az egész nép és az erõs férfiak Mindnyájan az õ jobb és balkeze felõl Valának
7 És így Szóla Sémei Szitkozódása közben: Eredj, eredj te Vérszopó és istentelen ember!
8 Megfizet most az Úr néked Saul egész Házanépének véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az Úr az Országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te Nyomorúságban vagy, mert Vérszopó ember vagy!
9 Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a Királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a Királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem.
10 Monda pedig a Király: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai? Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért Míveled ezt?
11 És monda Dávid Abisainak és minden Szolgáinak: Ímé az én fiam, ki az én ágyékomból Származott, kergeti az én életemet: hogyne cselekedné Tehát e Benjáminita? Hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon; mert az Úr mondotta néki.
12 Netalán Reá tekint az Úr az én Nyomorúságomra, és Jóval fizet még ma nékem az Úr az õ átka helyett.
13 És megy vala Dávid és az õ népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik és köveket Hajigál vala õ ellenébe, és port Hány vala.
14 Eljuta Annakutána a Király és az egész nép, mely vele vala, Ajefimbe, és ott megnyugovék.
15 Absolon pedig és az egész nép, Izráelnek férfiai, bemenének Jeruzsálembe, és Akhitófel is õ vele.
16 Mikor pedig az Árkeából vala Khúsai, a Dávid Barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a Király, éljen a Király!
17 És monda Absolon Khúsainak: Ez-é a Barátod Iránti szereteted? Miért nem mentél el Barátoddal?
18 Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem a kit az Úr és ez a nép Választ, és az Izráelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.
19 Azután ugyan kinek Szolgálnék örömestebb, mint az én Barátom Fiának? A mint Szolgáltam a te Atyádnak, szintén olyan leszek te Hozzád is.
20 Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok Tanácsot, mit cselekedjünk?
21 Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te Atyádnak ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy õriznék a Házat: és megérti az egész Izráel, hogy a te Atyád elõtt gyûlöltté tetted magadat, és Annál Inkább megerõsödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.
22 Sátort Vonának azért Absolonnak a tetõn, és beméne Absolon az õ Atyjának ágyasaihoz, az egész Izráelnek szeme Láttára.
23 És Akhitófel Tanácsa, melyet adott, olyannak tekintetett abban az idõben, mintha valaki az Isten Szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden Tanácsa mind Dávid elõtt, mind Absolon elõtt.