1 Sámuel 3
1 És a gyermek Sámuel Szolgál vala az Úrnak Éli elõtt. És abban az idõben igen Ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala Nyilván Való Látomás.
2 És történt egyszer, mikor Éli az õ szokott helyén aludt, (szemei pedig Homályosodni kezdének, hogy Látni sem tudott),
3 És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak Templomában feküdt, hol az Istennek Ládája volt:
4 Szólott az Úr Sámuelnek, õ pedig felele: Ímhol vagyok!
5 És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert Hívtál engem; õ pedig felele: Nem Hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék.
6 És Szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert Hívtál engem. És õ felele: Nem Hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.
7 Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje.
8 És Szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; õ pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert Hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr Hívja a gyermeket.
9 Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha Szólítanak téged, ezt mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te Szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az õ helyére.
10 Akkor eljövén az Úr, oda állott és Szólítá, mint annak elõtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te Szolgád!
11 És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele.
12 Azon a napon véghez viszem Élin mind azt, a mit kijelentettem Háza ellen; megkezdem és elvégezem.
13 Mert megjelentettem néki, hogy Elítélem az õ Házát mind örökre, az álnokság miatt, a melyet Jól tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az õ fiai, és õ nem Akadályozta meg õket.
14 Annakokáért megesküdtem az Éli Háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli Házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem Ételáldozattal.
15 Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és akkor Kinyitá az Úr Házának ajtait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a Látomást.
16 Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam Sámuel! Õ pedig felele: Ímhol vagyok!
17 És monda: Mi az a dolog, melyet mondott néked az Úr? El ne titkold elõttem! Úgy cselekedjék veled az Isten most és Azután is, ha te valamit elhallgatsz elõttem mind Abból, a mit mondott néked!
18 Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el elõtte. Õ pedig monda: Õ az Úr, cselekedjék úgy, a mint néki Jónak tetszik.
19 Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala õ vele, és semmit az õ ígéibõl a földre nem hagy vala esni.
20 És Megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr Prófétájául rendeltetett.
21 És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette Magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által.